Az öntöttvas edények nem csupán egyszerű konyhai eszközök, hanem sokszor generációkon átívelő családi örökségek, amelyek megfelelő gondoskodás mellett az idő múlásával csak egyre jobbá válnak. Sokan tartanak a használatuktól a súlyuk vagy a speciális tisztítási igényeik miatt, pedig a sütés-főzés során nyújtott hőtartó képességük páratlan a modern teflonbevonatos társaikhoz képest. Ha egyszer megtanuljuk a helyes kezelésüket, rájövünk, hogy a konyha egyik legsokoldalúbb és legtartósabb darabjáról van szó. Ebben a cikkben végigvesszük azokat a lépéseket, amelyekkel megőrizhetjük ezeknek a masszív eszközöknek az épségét.
Miért igényel különleges figyelmet ez a konyhai eszköz
Az öntöttvas egy porózus anyag, ami azt jelenti, hogy apró, szabad szemmel alig látható lyukacsok találhatók a felszínén. Ezek a pórusok képesek magukba szívni a zsiradékot, ami a hő hatására polimerizálódik, és egy természetes tapadásmentes réteget hoz létre. Ezt a réteget nevezzük „beavatásnak”, és ez védi meg az edényt a rozsdásodástól is. Ha nem figyelünk oda a védelemre, az anyag hamar reagál a környezeti hatásokra.
A vas rendkívül érzékeny a nedvességre és a savas ételekre, mint például a paradicsomszószra vagy a boros mártásokra. Ezek a savak ugyanis képesek felmarni a gondosan felépített védőréteget, aminek következtében az étel fémes ízűvé válhat. Éppen ezért fontos megérteni, hogy az öntöttvas nem egy „vedd elő és dobd a mosogatógépbe” típusú tárgy. A törődés kifizetődik, hiszen egy jól karbantartott serpenyőben a húsok kívül ropogósak, belül pedig szaftosak maradnak.
A tisztítás során kerüljük a mosogatószert és a dörzsölést
A leggyakoribb hiba, amit egy kezdő öntöttvas-tulajdonos elkövethet, az a bő, mosogatószeres vízbe való áztatás. A hagyományos tisztítószerek ugyanis arra lettek kifejlesztve, hogy lebontsák a zsírt, márpedig mi pont ezt a zsíros védőréteget szeretnénk megőrizni az edény falán. Egy enyhe, környezetbarát szer néha belefér, de a legjobb, ha csak forró vizet használunk. Egy kefe vagy egy durvább szivacs bőven elegendő a maradékok eltávolításához.
Ha az étel nagyon odaégett, ne essünk neki fém dörzsivel, mert azzal felsérthetjük a vas szerkezetét. Ehelyett szórjunk egy marék durva szemű konyhasót az edénybe, és egy kevés olajjal vagy vízzel dörzsöljük át a felületet. A só mechanikai úton, de kíméletesen távolítja el a szennyeződéseket, miközben fertőtlenítő hatása is van. Miután végeztünk, alaposan öblítsük ki az edényt, hogy ne maradjon benne szemcse.
A tisztítás utáni legfontosabb lépés a tökéletes szárítás, amit soha nem szabad elbliccelni. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy vizesen teszik el a szekrénybe, ami garantáltan rozsdafoltokhoz vezet reggelre. A legjobb módszer, ha a kimosott serpenyőt visszatesszük a tűzhelyre, és alacsony lángon addig melegítjük, amíg az összes pára el nem illan róla. Csak a teljesen csontszáraz edény tekinthető biztonságosan tárolhatónak.
Az élettartam kulcsa a rendszeres és alapos olajozás
Miután az edényünk tiszta és száraz, elengedhetetlen a védőréteg frissítése egy vékony olajfilmmel. Ehhez használjunk magas füstpontú növényi olajat, például repce- vagy napraforgóolajat, de az egyszerű kókuszzsír is megfelel a célnak. Egy papírtörlő segítségével oszlassunk el egy egészen kevés zsiradékot a belső és a külső felületen egyaránt. Figyeljünk rá, hogy ne maradjon tocsogós, csak egy selymes fényt kapjon az anyag.
Ez a folyamat tulajdonosként rutinná kell, hogy váljon minden egyes használat után. Az olaj kitölti a pórusokat, elzárja a vasat az oxigéntől, így megakadályozza az oxidációt. Ha így teszünk, az edényünk felülete idővel egyre feketébb és simább lesz. Sokan esküsznek rá, hogy egy tízéves serpenyőben még a tükörtojás is jobban csúszik, mint a legdrágább modern bevonatos edényekben.
Hogyan mentsük meg a rozsdásodásnak indult felületeket
Megeshet, hogy egy hosszabb tárolás során vagy egy figyelmetlen családtag miatt rozsda jelenik meg az öntöttvason. Ne essünk kétségbe, hiszen ez az anyag szinte elpusztíthatatlan, és viszonylag könnyen rehabilitálható. Első lépésként egy erősebb kefével vagy nagyon finom acélgyapottal dörzsöljük le a barna foltokat a tiszta vasig. Ne ijedjünk meg, ha az edény színe ilyenkor kicsit szürkébbé válik.
A mechanikai tisztítás után következik a teljes újra-beavatás folyamata, amihez a sütőnket kell hívni segítségül. Kenjük le az egész edényt vékonyan olajjal, majd helyezzük fejjel lefelé a 200 fokra előmelegített sütőbe. Érdemes alátenni egy tepsit vagy alufóliát, hogy felfogja az esetlegesen lecsöppenő felesleges zsiradékot. Süssük legalább egy órán keresztül, majd hagyjuk a sütőben teljesen kihűlni, hogy a réteg rögzüljön.
Ha a művelet végén az edény még mindig ragacsosnak érződik, az azt jelenti, hogy túl sok olajat használtunk, vagy nem volt elég magas a hőmérséklet. Ilyenkor ismételjük meg a hevítést, amíg a felület sima és száraz tapintású nem lesz. Ezzel a módszerrel még a legelhanyagoltabb, padláson talált darabokba is új életet lehelhetünk. A türelem és a következetesség a titka annak, hogy az öntöttvas hűséges társunk maradjon a konyhában.
Az öntöttvas edények használata tehát egyfajta életmód, amely lassabb és tudatosabb konyhai jelenlétet igényel. Cserébe viszont olyan ízeket és textúrákat kapunk, amelyeket más eszközzel nehéz lenne reprodukálni. Ne féljünk tőle, kísérletezzünk vele bátran, és tartsuk be ezt a néhány egyszerű szabályt. Ha vigyázunk rá, nemcsak mi, hanem még az unokáink is ebben fogják sütni a vasárnapi ebédet.
