A legtöbb családban a hétvége nem a pihenésről, hanem a felgyülemlett házimunka bepótlásáról szól. Miközben a szülők a porszívóval és a vasalnivalóval küzdenek, a gyerekek gyakran a képernyők előtt dekkolnak, vagy éppen az útban vannak. Sokan érezzük úgy, hogy egyszerűbb és gyorsabb mindent egyedül megcsinálni, mint könyörögni a segítségért. Pedig a közös munka nemcsak a mi vállunkról vesz le terhet, hanem alapvető életvezetési készségekre is tanít.
A közös felelősségvállalás alapjai
Az első és legfontosabb lépés, hogy a házimunkát ne tekintsük valamiféle külső kényszernek vagy büntetésnek. Ha a gyerek azt látja, hogy a takarítás egy unalmas, dühöngéssel kísért folyamat, ő sem akar majd részt venni benne. Ehelyett próbáljuk meg úgy tálalni, mint a közös élettér fenntartásának természetes részét. A család egy csapat, ahol minden tagnak megvan a maga fontos szerepe a gépezet működésében. Amikor a kicsik érzik, hogy a hozzájárulásuk valóban számít, sokkal szívesebben mozdulnak meg.
Fontos, hogy ne várjunk azonnali tökéletességet a kezdeti próbálkozások során. Ha a hétévesünk beágyaz, de a takaró csálén áll, ne rohanjunk oda azonnal kijavítani a hibát. Ezzel ugyanis azt az üzenetet küldjük, hogy a munkája nem elég jó, ami hamar elveszi a kedvét a folytatástól. Inkább köszönjük meg az igyekezetet, és dicsérjük meg a szándékot. Idővel a mozdulatai finomodni fognak, és a minőség is javulni fog.
A közös munka során a kommunikáció stílusa határozza meg a hangulatot. Kerüljük az utasítgatást és a parancsoló módot, helyette használjunk többes szám első személyt. Mondjuk azt, hogy „tegyük rendbe a nappalit, hogy legyen helyünk társasjátékozni délután”. Így a feladat nem egy öncélú nyűg lesz, hanem egy közös cél elérésének eszköze. A gyerekek sokkal motiváltabbak, ha látják a tevékenység értelmét és hasznát.
Életkornak megfelelő feladatok kiválasztása
Sok szülő ott követi el a hibát, hogy túl nehéz vagy éppen túl unalmas feladatokat bíz a gyerekre. Egy óvodás számára a zoknik párosítása vagy a virágok megöntözése izgalmas küldetés lehet. Ebben a korban a gyerekek még ösztönösen utánozni akarják a felnőtteket, ezt a vágyat kell kihasználnunk. Engedjük, hogy segítsenek a tészta gyúrásában vagy a bevásárlószatyrok kipakolásában. Ilyenkor még nem a hatékonyság, hanem a részvétel élménye a legfontosabb szempont.
Az iskoláskorúaknál már komolyabb felelősségi köröket is kijelölhetünk a hétköznapokra. A saját íróasztal rendben tartása, a szemét kivitele vagy a mosogatógép bepakolása már elvárható tőlük. Adjunk nekik választási lehetőséget, hogy melyik feladatot végzik el szívesebben a listáról. A döntési szabadság növeli a tulajdonosi szemléletet és a belső motivációt. Ha ő választhatta ki a feladatot, kevesebb tere marad a későbbi alkudozásnak.
Játékos módszerek a takarítás megszerettetésére
Ki mondta, hogy a rendrakásnak unalmasnak kell lennie a szombati napokon? Kapcsoljunk be pörgős zenét, és rendezzünk „takarítási diszkót” a nappali közepén. A ritmus és a jókedv segít, hogy gyorsabban teljen az idő, és észre sem vesszük, mennyi mindent elvégeztünk közben. A versenyzés is remek motiváló erő lehet, ha okosan használjuk fel a gyerekeknél. Ki tudja gyorsabban összeszedni a kék színű építőkockákat a szőnyegről?
Bevezethetünk egy pontgyűjtő rendszert is, ahol a kisebb elvégzett munkákért matricák járnak. Fontos azonban, hogy ne pénzzel vagy édességgel fizessünk a segítségért a hétköznapok során. A jutalom legyen inkább egy közös élmény, például egy extra esti mese vagy egy közös filmnézés. Ez megerősíti a gyerekben, hogy a munka gyümölcse a minőségi együtt töltött idő. A külső ösztönzők helyett próbáljunk a belső elégedettségre építeni.
A feladatkártyák használata is sokat segíthet a vizuális típusú gyerekeknek az otthoni teendőkben. Készítsünk színes kártyákat, amelyeken rajzokkal illusztráljuk az elvégzendő teendőket. Ezeket egy kosárba téve minden reggel húzhatnak maguknak egyet-kettőt a kicsik. Ez egyfajta játékos véletlenszerűséget visz a napi rutinba, és csökkenti az ellenállást. A gyerekek szeretik tudni, mi vár rájuk, a látható lista pedig biztonságot ad nekik.
Néha érdemes szerepet cserélni, és hagyni, hogy a gyerek legyen a „műszakvezető” egy rövid időre. Ő határozhatja meg, ki melyik sarkot pucolja ki, és ellenőrizheti a végeredményt is. Ez a fajta felelősség nagyon imponál a legtöbb gyereknek, és segít megérteni a szülői nézőpontot. Persze mindezt tartsuk keretek között, hogy ne csapjon át káoszba a kezdeményezés. A humor és a játékosság mindig hatékonyabb fegyver, mint a szigorú dorgálás.
Az elismerés ereje a jutalmazás helyett
A dicséret akkor a leghatékonyabb, ha konkrét és azonnali a feladat elvégzése után. Ne csak annyit mondjunk, hogy „ügyes vagy”, hanem emeljük ki a pontos részleteket is. Például: „Nagyon tetszik, ahogy szépen sorba rendezted a könyveidet a polcon”. Ettől a gyerek úgy érzi, hogy valóban figyeltünk rá, és értékeljük az erőfeszítését. Az ilyen típusú pozitív visszajelzés építi az önbecsülést és a kompetenciaérzést.
Hosszú távon a cél az, hogy a gyerek belső igényévé váljon a rendezett környezet fenntartása. Ez nem megy egyik napról a másikra, türelemre és sok-sok ismétlésre van szükség minden szülő részéről. Ha következetesek maradunk, de rugalmasak is a szabályok alkalmazásában, elkerülhetjük a nagy vitákat. A legfontosabb, hogy a házimunka ne váljon a családi kapcsolatok rovására menő konfliktusforrássá. Egy picit rendetlenebb lakásban is lehetünk boldogok, ha a hangulat békés és támogató.
Végül ne felejtsük el, hogy mi magunk vagyunk a legfontosabb példaképek a gyermekeink számára. Ha mi is örömmel vagy legalábbis panaszmentesen végezzük a dolgunkat, ők is könnyebben veszik majd az akadályokat. A közösen elvégzett munka utáni pihenés pedig mindennél édesebb lesz az egész családnak. Kezdjük kicsiben, legyünk kitartóak, és élvezzük az együtt töltött idő minden pillanatát, még porszívózás közben is.
