A mai rohanó világban a gyerekekre nehezedő nyomás szinte minden területen tapintható. Már az óvodában és az iskolában is azzal szembesülnek, hogy mindenben a legjobbnak kell lenniük, legyen szó rajzolásról, sportról vagy tanulásról. Ez a fajta megfelelési kényszer azonban sokszor megbénítja a kreativitásukat és az önbizalmukat.
Szülőként az egyik legértékesebb ajándék, amit adhatunk, nem a siker biztos receptje, hanem a kudarccal való megküzdés képessége. Ha megtanítjuk őket arra, hogyan álljanak fel egy-egy bukás után, olyan eszköztárat kapnak a kezükbe, amely egész életükben segíteni fogja őket. A rugalmasság ugyanis nem velünk született adottság, hanem egy tanulható folyamat eredménye.
A saját gyengeségeink felvállalása sokat segíthet
Sokan hajlamosak vagyunk tökéletesnek mutatkozni a gyerekeink előtt, mert azt gondoljuk, ezzel adunk jó példát. Pedig ha látják, hogy mi is hibázunk, azzal sokkal emberibbé és elérhetőbbé válunk a szemükben. Elmesélhetjük nekik egy-egy elrontott munkanapunkat, egy félresikerült sütemény történetét vagy azt, amikor eltévedtünk vezetés közben. Ez segít nekik megérteni, hogy a felnőttek élete sem csak hibátlan sikertörténetekből áll.
Amikor elkövetünk egy hibát, ne próbáljuk meg titkolni vagy dühösen kimagyarázni a helyzetet. Mondjuk ki hangosan a gyerek előtt is, hogy „ezt most elrontottam, de legközelebb másképp csinálom”. A gyerekek szivacsként szívják magukba ezeket a mintákat és a reakcióinkat. Ha látják a higgadt önreflexiónkat, ők is könnyebben kezelik majd a saját botlásaikat a jövőben. Ne féljünk a sebezhetőségünktől, mert ez építi a valódi bizalmat a szülő-gyerek kapcsolatban. A hitelességünk alapja éppen az, hogyan állunk fel egy-egy nehéz helyzet után.
A közös nevetés egy elrontott dolgon néha a legfelszabadítóbb élmény lehet egy család számára. Megmutatja a legkisebbeknek is, hogy a világ nem dől össze egyetlen rossz döntéstől vagy ügyetlen mozdulattól. Tanítsuk meg nekik a humor erejét a nehéz pillanatokban is. Ez a fajta könnyedség segít abban, hogy ne vegyék túl komolyan az élet apróbb döccenőit.
Fókuszáljunk az útra a végeredmény helyett
Gyakran hajlamosak vagyunk csak a piros pontot vagy a győztes gólt észrevenni a gyerek teljesítményében. Fontos azonban, hogy tudatosan figyeljünk arra a rengeteg órára és energiára is, amit a kicsi a felkészülésbe fektetett. Ha csak az eredményt dicsérjük, a gyerek rettegni fog attól, hogy legközelebb nem tudja hozni ugyanazat a szintet. Ehelyett emeljük ki a kitartását, a szorgalmát és a kreatív megoldásait. Mondjuk azt neki: „Láttam, milyen sokat gyakoroltál, és büszke vagyok a türelmedre”.
A fejlődési szemléletmód lényege, hogy a képességeinket nem kőbe vésett adottságoknak tekintjük. Higgyük el és éreztessük vele is, hogy a gyakorlás és a tapasztalat folyamatosan formál minket. Ez a hozzáállás hosszú távon sokkal rugalmasabbá és nyitottabbá teszi a gyermek személyiségét a világ dolgaira.
Amikor egy gyerek elakad egy feladattal, ne vegyük ki a kezéből azonnal az eszközt, hogy mi fejezzük be. Hagyjuk, hogy ő maga találja meg a megoldást, még ha ez több időbe és próbálkozásba is telik. Természetesen ott maradhatunk mellette támogatóként, de a siker élményét ne vegyük el tőle a túlzott gondoskodással. Kérdezzük meg tőle türelmesen, hogy ő mit gondol, mi lehetne a következő lépés. Ezzel ösztönözzük a kritikai gondolkodást és a valódi önállóság kialakulását. A segítő szándék néha többet árt, ha megfosztja a gyereket a saját tapasztalatszerzéstől. A szülői türelem itt a legfőbb nevelési eszköz.
A kudarc utáni elemzés otthon soha ne legyen számonkérés szagú vagy feszült hangulatú. Inkább közös gondolkodásként tálaljuk a dolgot a vacsoraasztalnál vagy egy séta közben. „Vajon mi az, amit legközelebb kicsit máshogy csinálnál?” – ez egy remek és biztonságos kiindulópont. Ezáltal a hiba nem egy végállomás lesz, hanem egy értékes információ a fejlődéshez.
Érzelmi biztonság a nehéz pillanatokban
Amikor a gyereket csalódás éri, az első és legfontosabb dolgunk a puszta érzelmi jelenlét és a vigasztalás. Ne bagatellizáljuk el a fájdalmát olyan mondatokkal, hogy „nem is olyan fontos ez” vagy „ne sírj ilyen apróság miatt”. Számára abban a pillanatban az az elrontott rajz vagy elveszített meccs a világ legfontosabb dolga lehet. Engedjük, hogy megélje az érzelmeit, legyen dühös, csalódott vagy akár végtelenül szomorú. Az érzelmek szülői validálása az első és legfontosabb lépés a belső feldolgozás felé.
Teremtsünk olyan légkört otthon, ahol a hiba sosem büntetendő bűn, hanem egy természetes tanulság. Ha a gyerek fél a haragunktól vagy a kimondatlan csalódottságunktól, el fogja titkolni előlünk a kudarcait a jövőben. Ez pedig megakadályozza, hogy közösen tanuljunk az esetből és megoldást keressünk. A feltétel nélküli szeretet biztonsága adja meg azt a hátországot, amire a gyerek magabiztosan építhet. Tudnia kell, hogy a mi szemünkben nem a pillanatnyi teljesítménye határozza meg az ő emberi értékét. Ez az alapja az egészséges és stabil önbecsülésnek.
Tanítsunk konkrét problémamegoldó stratégiákat
Ha a kezdeti érzelmi vihar már elült, jöhet a gyakorlatias cselekvési terv kidolgozása. Segítsünk a gyereknek apró, jól látható lépésekre bontani a nagynak tűnő problémát. Néha a kitűzött cél túl távolinak és elérhetetlennek látszik egy-egy kudarc élménye után. Ha kisebb, kezelhető egységekben kezdünk el gondolkodni, hamarabb visszatér a gyerek önbizalma.
Mutassunk neki alternatívákat és különböző utakat a megoldásra. Játszunk el közösen a gondolattal, mi történne, ha egy teljesen más irányból indulna el legközelebb. A rugalmasság és az alternatívákban való gondolkodás tanulható képesség, ami az élet minden területén kamatozik.
Emlékeztessük őt a korábbi sikereire is, különösen a nehéz időkben. „Emlékszel, amikor tavaly először nem ment a biciklizés, de aztán mégis belejöttél?” – az ilyen mondatok fontos kapaszkodót jelentenek. A múltbeli akadályok sikeres leküzdése bizonyíték arra, hogy a jelenlegi helyzetben is képes lesz a változtatásra. Ne hagyjuk, hogy az aktuális kudarc teljesen elhomályosítsa az eddigi szép eredményeit. Minden egyes nehézség egyben egy új készség megszerzésének a lehetősége is a számunkra. A kitartás dicsérete ilyenkor többet ér bármilyen drága ajándéknál.
Tanítsunk meg neki néhány egyszerű relaxációs technikát is a feszültség kezelésére. A mély levegővétel vagy a lassú számolás segíthet lehiggadni a legfeszültebb pillanatokban is. Ha a test megnyugszik, az agy is sokkal tisztábban látja majd a lehetséges megoldásokat. Ez egy olyan praktikus eszköz, amit felnőttkorában, a munkahelyén is hasznosítani tud majd.
A kudarc tehát nem az út vége, hanem csupán egy kanyar vagy egy bukkanó rajta. Ha megtanítjuk a gyerekeinket jól bukni és méltósággal veszíteni, akkor valójában a nagybetűs életre készítjük fel őket. A rugalmasság és az újrakezdés képessége lesz a legfontosabb belső iránytűjük a jövőben.
Ne feledjük, hogy a gyerekünk nem a sikerei által lesz több, hanem azáltal, ahogyan a nehézségeket kezeli. Szülőként a mi feladatunk, hogy tartsuk a lámpást ezen a néha rögös, de tanulságos úton. A közös munka meghozza a gyümölcsét egy kiegyensúlyozott felnőtt képében.
