Kevesen vannak, akik ne éreznék magukat legalább egy kicsit elveszve a szupermarketek végtelennek tűnő borsorai előtt. A palackok címkéi gyakran tele vannak idegen kifejezésekkel, az összegek pedig a párszáz forintostól a több tízezresig terjednek. Nem egyszerű eldönteni, hogy mi az, ami valóban megéri az összegét, és mi az, ami csak a csomagolásával próbál eladni egy középszerű italt. Szerencsére néhány alapszabály ismeretével jelentősen javíthatunk az esélyeinken a vásárlás során.
A címke legfontosabb információi
Első lépésként mindig fordítsuk meg a palackot és nézzük meg a hátsó címkét is. Itt kereshetjük a „termelői palackozás” vagy hasonló kifejezéseket, amelyek arra utalnak, hogy a bort ott készítették, ahol a szőlő termett. Ha egy nagykereskedelmi cég nevét látjuk csak, az gyakran tömegterméket takar. Érdemes odafigyelni a származási hely pontosságára is. Minél konkrétabb a megjelölt terület, általában annál magasabb minőséget várhatunk a beltartalomtól.
A védett eredetű megjelölések, mint az OEM vagy az OFJ, garanciát jelentenek bizonyos minőségi sztenderdekre. Ezek a rövidítések azt jelzik, hogy a bor készítése során szigorú szabályokat kellett betartani. Ne ijedjünk meg a szakmai kifejezésektől, inkább tekintsünk rájuk hasznos útmutatóként. Gyakran a dűlő neve is szerepel a címkén, ami egy még szűkebb és válogatottabb területet jelöl. Ha ilyet látunk, az szinte mindig a borász büszkeségére és a termőhely egyediségére utal. A hátoldalon található leírás az aromákról szintén segíthet a döntésben, de ezt kezeljük némi fenntartással.
Sokan azt hiszik, hogy az alkoholfok a minőség egyenes mérője, de ez valójában tévedés. Egy könnyű, 11-12 százalékos fehérbor éppolyan kiváló lehet, mint egy testesebb, 14 százalékos vörös. A lényeg az egyensúlyban rejlik, nem a nyers erőben.
Az évjárat és a fajta kiválasztása
A fehérek és a rozék esetében az aranyszabály az, hogy minél frissebb, annál jobb. Egy két-három éves rozé már gyakran elveszíti azt a gyümölcsösséget, amiért eredetileg szeretjük, ezért a polcon keressük a legutóbbi évjáratot. A vörösboroknál már más a helyzet, ott a két-három éves kor sokszor csak az út kezdete. Bizonyos fajták, mint a cabernet sauvignon vagy a villányi franc, kifejezetten hálásak, ha pihenhettek egy kicsit a palackban. Mindig gondoljuk át, hogy aznap esti fogyasztásra szánjuk-e az italt, vagy hosszabb távra tervezünk vele.
Ha bizonytalanok vagyunk, a jól ismert világfajták helyett próbáljunk ki helyi különlegességeket. A furmint, a kékfrankos vagy az olaszrizling gyakran jobb ár-érték arányt kínál, mint a tucatjával gyártott chardonnay. A hazai borvidékek kínálata rendkívül gazdag és változatos. Merjünk kísérletezni a kevésbé felkapott nevekkel is a polcok előtt.
A csomagolás és a záródás téveszméi
Még mindig tartja magát a nézet, hogy a csavarzár csak az olcsó, silány borok sajátja. Ez a mai modern borászatban már egyáltalán nem igaz, sőt, a friss fogyasztású tételeknél kifejezetten előnyös megoldás. A csavarzár tökéletesen zár, és megvédi a bort a dugóhibától, ami minden tizedik palackot érinthet.
A nehéz, vastag falú üveg látványa prémium érzetet kelt, de ez sokszor csak egy ügyes marketingeszköz. A súlyos palack nem garantálja a beltartalom minőségét, viszont növeli a szállítási költségeket és a környezeti terhelést. Ne dőljünk be az aranyozott betűknek és a dombornyomott címkéknek sem. A legjobb borok sokszor meglepően puritán megjelenéssel bírnak a boltokban. A lényeg ugyanis mindig a palackban van, nem pedig azon.
A mélyített fenekű üvegekről is sokan hiszik, hogy jobb bort rejtenek. Eredetileg ez a forma a seprő összegyűjtésére szolgált a pezsgőknél és a régi vörösboroknál. Ma már szinte bármilyen palackot le tudnak gyártani ilyen formában, tehát önmagában nem mérvadó szempont. Inkább a címkén szereplő konkrét információkra hagyatkozzunk a választáskor.
Érdemes megnézni azt is, hogyan tárolják a bort az üzletben. A tűző napfény vagy a polcok feletti forró lámpák sokat árthatnak a minőségnek. Ha egy palack láthatóan poros vagy a címkéje kifakult, inkább hagyjuk ott. Ez azt jelentheti, hogy túl régóta áll méltatlan körülmények között a raktárban vagy a polcon. A fekvő tárolás csak a parafadugós boroknál fontos, hogy a dugó ne száradjon ki. Ha egy álló palackot választunk az üzletben, az rövid távon általában nem jelent problémát.
Gyakorlati tanácsok a tudatos vásárláshoz
Ne csak a szemmagasságban lévő polcokat nézzük, mert az üzletek ide teszik a legjobban jövedelmező termékeket. Gyakran az alsóbb vagy a legfelső sorokban bújnak meg az igazi kincsek. Legyünk résen az akciókkal is, mert néha csak a kifutó, már túlkoros tételektől akarnak szabadulni a kereskedők. Olvassuk el alaposan a polccímkét is, hiszen néha több információt ad, mint maga a palack. Ha van rá lehetőségünk, használjunk boros alkalmazásokat a gyors ellenőrzéshez.
A különböző borversenyeken nyert érmek jó támpontot adhatnak, de ne legyenek kizárólagos szempontok. Egy aranyérem jelzi, hogy a bor szakmai szempontból hibátlan és kiemelkedő. Ugyanakkor rengeteg kiváló kistermelő nem is nevezi a borait ilyen megmérettetésekre.
Végezetül bízzunk a saját ízlésünkben is. Ha egy bizonyos borász vagy régió már többször bevált, érdemes náluk maradni, de néha tegyünk egy bátor kitérőt. A jegyzetelés is sokat segíthet, hogy legközelebb emlékezzünk, mi ízlett igazán. Így szépen lassan felépíthetjük a saját belső iránytűnket a borok világában.
A tudatos borválasztás nem igényel sommelier vizsgát, csak némi odafigyelést és nyitottságot. Ha tudjuk, mit kell keresni a címkén, és nem hagyjuk magunkat megtéveszteni a külsőségek által, sokkal nagyobb eséllyel kerül élvezhető ital az asztalunkra. Ne féljünk kérdezni vagy utánaolvasni, hiszen minden egyes kóstolás egy újabb tapasztalat, ami segít eligazodni ebben a gazdag kínálatban.
